top of page

Köszöntünk Téged is

A JELENÉLŐK KÖZÖTT!

Csapatunk 5 lelkes, marketing mesterszakos hallgatóból áll, akik paradox módon az Online és digitális marketing tárgy keretei között jöttek rá a közösségi média- és internethasználat túlzásba vitelére és annak hátrányaira. Ezért a “Jelenélők” beszédes fantázianevet adtuk a projektünknek, mellyel mindenkit szeretnénk a minőségi offline töltött időre és a jelen pillanatainak megélésére ösztönözni, hogy minden nap élvezze kicsit az online világból való kimaradást (Joy of Missing out = JOMO). A következőkben röviden bemutatkozunk Nektek, hogy közvetlenebbé tegyük a hangnemet és közelebb hozzuk Számotokra is a témát.

CSAPATUNK TAGJAI

Csertő Réka
portray (1).JPG

Mint az minden egyetemistáról elmondható, nekem is kevés a szabadidőm. Azonban ha mégis akad, legszívesebben barátokkal szeretem tölteni, ezért is érzem igazán magaménak a JOMO témát. Amikor egyedül vagyok, szeretek valamiben fejlődni, mint például képszerkesztés vagy nyelvtanulás. 

Egyed Bettina
SMA05773_edited.jpg

Nem meglepő módon, nekem sincs több szabadidőm, mint a többi csapattársamnak. Azonban ha mégis akad egy pár szabad órám, akkor nagyon szeretek sütni-főzni, a barátaimmal lenni, valamint sportolni.

Hangya Adrienn
DSC_3741.jpg

Legnagyobb hobbim az evés és a kirándulás, ezért akkor vagyok a legboldogabb, ha kirándulás közben finomakat ehetek.

Kiss Dominika
20191104_113332_edited.jpg

Nagyon szeretek olvasni és utazni. Ezért mindig van nálam egy jó könyv és mindig azon jár az eszem, hogy milyen új helyeket fedezzek fel legközelebb. 

Szalai Anna
67168642_2904187412987126_39974244729728

Sajnos velem is előfordul néha, hogy beszippant az online világ. Mostanában azonban tudatosan teszek ellene. Szabadidőmben szeretek sétálni a kutyámmal Egerben, kirándulni, biciklizni, kávézni a barátaimmal, olvasni és a JOMO életérzést terjeszteni FOMO körökben. 

bottom of page